Minden embernek és minden népnek vannak a születése utáni ősidőkig visszatekintő képzetei. A legjobban – ahogy az egyes ember első emlékeinél, úgy a népek első, még a mítoszok idejébe vesző emlékeinél is – mindig az érzelmi felindulások mentális nyoma marad meg: a fennkölt diadal érzése vagy az első ijesztő sokkhatások átélése.

A magyarság eredetmondái – Emese álmával, a csodaszarvas legendájával, a vérszerződés mítoszával – mind-mind a dicsőség örökbecsű jelei. A magyarság megszületését és megmaradását ünneplő kollektív emlékeink őrzései.  

Az aranyhajú gyermekekről szóló ősmítoszunk kivételes erejét és értékét viszont az adja, hogy ez az első közösen átélt nemzeti sorstragédiánk jajkiáltása, ami ránk maradt az őseinktől: nevezetesen a magyarság sztyeppei nomád kultúrájának, csillagvallási örökségének, napos-holdas táltoshitének elvesztése fölött érzett fájdalom múlhatatlanul szép, ugyanakkor bölcs kifejezése. 

A történet máig érvényes bölcsességét az adja, hogy ugyan ott munkál benne az aranyhajú gyermekek kopókölykökre cserélésével elmesélt, s így szimbolikusan ábrázolt vallásvesztés traumája, a nép hitét rideg hatalmi számításokkal eláruló udvari ármányok bemutatása, de nem ragad be semmiféle értelmetlen és időszerűtlen vádaskodásba. 

Egyrészt egy egyetemes kultúrkincs, a minden ősi kultúra emlékezetében ott élő érckori példázatok segítségével képes visszaadni a magyar megmaradásba vetett aranykori hitünket. 

Ezt a hitünket élteti a történet zárásában az aranyhajú gyermekek visszatérése, s eredeti jogaikba való visszahelyezése. 

Másrészt a magyar népi vallásosságra olyannyira jellemző szinkretizmus segítségével a történet egyben már hitet tesz az őseink táltoshitét felváltó kereszténység mellett is: 

az aranyhajú gyermekek meséjének egyes variánsaiban megbecsült, vitathatatlan tisztelettel övezett szereplővé avatva Jézus Krisztust és Szent Pétert is.

Az aranyhajú gyermekek ősmítoszát így aztán a magyar megmaradás örök ereje melletti kiállásáért és gesztusértékű vallási szinkretizmusáért is méltán szerethetjük – de a legfőbb ereje mégis inkább az örök aktualitása.   

Túl azon ugyanis, hogy a történet eredendően a magyarság sztyeppei nomád hagyományainak és új, keresztény kultúrájának ütközőzónájában született, 

mai szemmel nézve, ebből az ütközőzónából már régen kikerülve azt is felfedezhetjük benne, hogy ez az ősmítoszunk valójában ma sem más, mint eredetileg volt, legfeljebb a kulturális környezet változik folyamatosan körülötte: a káros idegen behatásoknak mindig ellenállni képes magyar kulturális szuverenitás bámulatos erejű kinyilvánítása.  

Az aranyhajuharmasok.hu elnevezésű weboldal és internetes tudástár ennek a történetnek az emlékét őrzi, s vezeti át sok száz éven át tartó hagyományőrzés eredményeként, a magyar néprajzi szakirodalom minden releváns feljegyzésének felhasználásával egészen a mai valóságunkba: s ülteti át a mai világban egy nagyszabású produkció, az Aranyhajú hármasok című zenés színpadi mű – egy igazi magyar üdvtörténet – kulturális kontextusába.  

Ez az oldal tehát arra hivatott, hogy kulturális kommunikációs csatorna legyen. Hogy hírt adjon egy mítosz rekonstruálásáról, s számot adjon a kulturális rekonstrukció eredményeként megszülető műalkotás mögött munkáló sok-sok háttértudásról.