Sehol semmi, de máris gyógyít

A beszélgetésen a közéleti témák taglalását követően szó esett arról is, hogy Vidnyánszky Attila saját elmondása szerint ahhoz hasonló kettős művészi elkötelezettséggel lát majd hozzá Toót-Holló Tamás színpadi műve, az Aranyhajú hármasok rendezéséhez, mint ahogyan azt a Csíksomlyói passió rendezésekor tette. Egyszerre álmodva meg a történetet kőszínházi keretek közé, s szabad térre, sok ezer ember szeme elé kívánkozó, grandiózus keretek közé. Szabó Anett erre utalva azt is igyekezett megtudakolni, hogy vajon mit tehet majd hozzá az Aranyhajú hármasok szellemiségéhez Vidnyánszky Attila rendezése. Mint mondta, számára esetleg az improvizatív elemek jelenléte adná magát – ismerve a Csíksomlyó passió előadásában Berecz Andrásnak köszönhetően megjelenő nagyon is tudatos, de közben mégis spontán rögtönzéseket. 

Vidnyánszky Attila szellemi készenléte utolérhetetlen erre a rendezésre

Toót-Holló Tamás erre válaszul első közelítésben csak annyit tudott mondani, hogy ez még számára is kérdéses, mivel Vidnyánszky Attila majdani rendezésének szellemisége még éppen csak születőben van, s így a próbafolyamat sem indult még el – ellentétben persze a darab lelkiségéről és színpadi jelenlétének intenzitásáról szóló gondolkodással, amely már javában folyik. Azt azonban nyilvánvalóvá tette: az, hogy az egyik legnagyobb magyar színházi rendező dolgozik majd a darabbal, őt is mélységes kíváncsisággal, valamint szüntelen reménységgel tölti el. Mint felidézte, számára az is egy kisebbfajta csoda volt, ahogy a színpadi jeleneteihez megírt dalok dalszövegei Bársony Bálint és Elek Norbert zeneszerzői munkája nyomán életre keltek, s egy varázslatos folkopera formáját öltötték. De úgy, hogy közben mindenkinek minden művészi ambíciója egymást inspirálta. Hogy ki-ki a legjavát hozza ki magából, s ki-ki folyamatosan alkotóereje teljében legyen. Köszönhetően a téma iránti saját művészi elhivatottságuknak, s talán – valamilyen varázslatos, józan ésszel fel nem fogható módon – maguknak a történetben megidézett aranyhajú gyermekeknek is. Akiknek a láthatatlan jelenléte talán nem csupán a magyarság oltalmazásában merül ki, hanem ennek a róluk szóló történetnek az oltalmazására is kiterjed. 

Valami ehhez hasonló csodát vár attól is, ahogyan Vidnyánszky Attila is dolgozni kezd majd ezzel az anyaggal – jegyezte meg Toót-Holló Tamás, aki szerint ez az ősbemutatójára váró történet nyilvánvalóan a lehető legjobb rendezőhöz került. Ez a darab ugyanis a maga modern módján legalább két nagy, nemzeti klasszikusunk által kijelölt tematikai térben is otthon van: királydráma, ahogyan a Bánk bán is az, s rituális tündérjáték, ahogy a Csongor és Tünde is az. Márpedig ezeket a csodás magyar drámákat Vidnyánszky már megrendezte, mi több, többször is, több verzióban újraértelmezte. A felsorolás ezzel azonban nem ért véget: Toót-Holló Tamás Vidnyánszky Attila rendezői életművéből más, olyan előadásokat is megemlített, amelyek részben vagy egészben ahhoz hasonló szellemi jelzőfényeket villantanak fel, mint amelyek az Aranyhajú hármasokban is kigyúlnak. A darab szerzője ezt a felsorolást kibővítve a Csíksomlyói passióban adva lévő népi vallásosság örömteli, elragadtatott eksztázisát csakúgy megemlítette, mint Vidnyánszky Juhász Ferenc-parafrázisát (A szarvassá változott fiú – Kiáltozás a titkok kapujából) vagy Vidnyánszky Bánffy Miklós-adaptációját (Isten ostora). Előbbi az ősmítoszokkal találkozó modern világ megjelenítésére, az utóbbi pedig az örökösen hódításra kész sztyeppei nomád civilizáció, a magyarok hun öröksége felidézésére volt számára példa. Mint mondta: az Aranyhajú hármasokban ezek a művészi impulzusok különböző mértékben ugyan, de mind-mind jelen vannak, s így nem lehet kérdéses a számára, hogy Vidnyánszky Attila szellemi készenléte erre a rendezésre senki máséhoz nem mérhető Magyarországon. 

Kiáltozás a titkok kapujából – ami maga az aranykapu, ami nyitatlanul nyílik

Ez az előadás sem lesz más ugyanis, mint kiáltozás a titkok kapujából. Amely egyszersmind egy olyan aranykapu számunkra, magyarok számára, amely egyre csak nyitatlanul nyílik. S nekünk csak hagynunk kell kinyílni – fejtette ki Toót-Holló Tamás. 

Az igazán fontos dolgokat egyszerűen csak létezni engedő, létezni segítő szellemi reflexek gondolatkörében maradva a szerző érdekes távlatokat is kinyitott, amikor a magyarok csillagvallási örökségének ősi szellemi forrásvidékeit vette számba.

Mint mondta, nomád őseink egyik szállásterülete pontosan abban az övezetben volt, amelyben a kelet és nyugat között közlekedő Selyemút, valamint az észak és dél között közlekedő Prémút is áthaladt. Így a magyarság kultúraközvetítői elhivatottsága a térben is páratlanul fontos pozíciókkal kapott megerősítést. A Prémúton nyelvi hatások terjedtek szabadon tovább a magyar nyelv közvetítőnyelvi (lingua franca) státuszának köszönhetően, a Selyemúton pedig szellemi hatások jutottak el az egyik nagy műveltségtől a másikig, hogy azok a hatások egymásra is rétegződjenek akár. 

A darab szellemi emlékmű, amely a pusztai asztrálmítoszi hagyomány előtt tiszteleg

Az Aranyhajú hármasok bizonyos értelemben nem más, mint egy olyan szellemi emlékmű, amely egy ősi magyar örökségünk, a pusztai asztrálmítoszi hagyomány előtt tiszteleg – fejtette ki Toót-Holló Tamás. Utalva arra is, hogy ez a hagyomány azonban a mai magyarok számára csak szétszórtan jelen lévő emléknyomok sorozata, amely rejtve rejtekezve mutatja meg magát, s így már csak apró elemekből fejthető vissza, egyebek mellett a népmeséink, népdalaink, gyermekmondókáink titkaiba feledkezve. Ha azonban valaki arra lenne kíváncsi, hogy a magyar ősvallás, a táltoshit napkultusza milyen impozáns fejlettségi szintet érhetett volna el, ha megadatott volna számára, hogy ne csak rejtve rejtekezve, a kereszténység egyébiránt nagyon helyes, a magyarságot megtartó erejű felvételének árnyékában, a népi vallásosság szinkretikus szellemében maradjon meg, akkor az ő értelmezése szerint éppen a Selyemúton kellene kelet felé tartanunk, hogy erre a kérdésre adekvát válaszokat találjunk. Mint mondta: érdemes észrevenni azt a vallástudomány számára evidens megállapítást, hogy a kínai taoizmus, valamint a japán sintoizmus is sokat merített a sztyeppei nomád népek sámánisztikus hitének gyakorlásából, s ilyenformán mind a Tao, mind pedig a Sintó valamilyen szellemi folytonosságot képez azzal, ami a magyarok nyitatlanul nyíló aranykapuján is áttetszik számunkra az évszázadok távolából. 

Amikor szita volt a péntek, szerelem a csütörtök és dob a szerda

Amikor szita volt a péntek, szerelem a csütörtök és dob a szerda. S ez ahhoz képest is látható és felismerhető még ma is, hogy manapság nem úgy van most, mint volt régen. Nem az a Nap süt az égen. Nem az a nap, nem az a hold, de nem is az a szeretőm, ki volt – idézte az ismert magyar népdal szövegét Toót-Holló Tamás, arra is kitérve, hogy a magyar népdalokban a „régi szerető” fogalma valójában mindig a magyarok ősvallására utaló, titkos értelmű analógia. 

A beszélgetésnek ezen a pontján Toót-Holló Tamás egy szemléletes példával utalt arra, hogy ez a valaha volt, a  Selyemúton közlekedő spirituális tudás mennyire könnyen azonosítható, akár sok ezer kilométeres távolságokat is áthidalva, a szellem aranyhídjain a teret átfogóan birtokolván átkelve. Mint mondta, minden magyar ember számára ismert kép a magyar népmesékből az, hogy a táltos erővel születő kiválasztottak úgy gyűjtenek maguknak erőt, hogy közben sutba vágva pihennek. Ez a sutba vágva pihenés valójában a taoizmus ismert fogalmának, a szellem irányítását elvégezni képes cselekvéstelen cselekvésnek (wu wei) a szuverén mása – hívta fel a figyelmet Toót-Holló Tamás, aki ekkor viszont egy számára is nagyon fontos, nagyon tanulságos, s őt a mostani önmagához nagyon jól elvezető művészi kudarcáról is szót ejtett.

Sutba vágva pihent, de sokáig ő sem jutott semmire

Mint felidézte, prózaíróként mindig is a metafizikai kalandregények formája vonzotta, amelyekben valamiféle ősi tudás tudott találkozni a posztmodern irodalom intertextualitásával, rafináltan összeszőtt utalásrendszereivel, idézetszőtteseivel. S nagyon sokáig maga is a Selyemúton közlekedett, hogy a metafizikai kalandregényeiben összegyűlő ősi tudást onnan kigyűjtse. Mint mondta, éveket töltött el azzal, hogy a taoizmus és a sintoizmus szent könyveibe, ősi szövegeibe mélyedt, s számos szemléletformáló felismeréssel lett ezenközben gazdagabb, amelyeket ma is hasznosít a mindennapi életvezetésében. Amikor azonban az így megszerzett tudását a regényeiben is hasznosítani próbálta, kudarcot vallott, s erre csak sok évnyi munka és sok száz, sok ezer haszontalanul megírt oldal árán tudott rájönni. De a tévút is fontos út, eltévedni is kell néha ahhoz, hogy hazataláljunk – ismerte el, amikor ennek a művészi kudarcának a legfőbb, általa vélelmezett okára rávilágított. Szerinte egyszerűen ugyanis arról volt szó, hogy úgy próbált egy vagy több számára vonzó, de mégis idegen kultúrában szellemi otthonosságra szert tenni, hogy ezenközben nem volt a birtokában annak a sejtszintű tudásnak, amely ehhez a megfelelő jártasságot megadhatta volna neki. Ez a tudás ugyanis csak a vér jogán, a származásnak köszönhetően adatik meg számunkra, nem hiába lehet ezt a tudást sejtszintű, vagyis genetikailag is belénk kódolt tudásnak nevezni. Amit mindig egy nemzet kulturális emlékezete hordoz, amelyet az anyanyelvvel együtt sajátítunk el, s amelyet szinte az anyatejjel együtt szívunk magunkba – hangoztatta Toót-Holló Tamás, aki megint egy szemléletes példával igyekezett bemutatni, mit jelent a sejtszintű tudás birtokában alkotni. 

A sejtszintű tudás használata olyan összefüggéseket tár fel, amelyek addig nem látszottak

Mint felidézte, a legutóbb megjelent királyregény trilógiájának első kötete, a Csobban a víz esetében a sejtszintű tudás magabiztos birtoklása adott számára bátorságot ahhoz, hogy egy olyan, ősi történetünk hézagjait a maga értelmezése szerint kiegészítse, amely valójában ősidőktől fogva, mondhatni eredendően is hézagos. 

Ilyen narratív hézag a mitikus magyar történelemben az az öt éven át tartó várakozás, amelyet Hunor és Magor királyfiak élnek át és élnek meg Meotisz mocsaraiban, miután a csodaszarvas látszólag haszontalan, de szellemi értelemben mégis egy beavatással felérő hajszolása, kergetése után megfáradva, apjuktól, Nimród királytól engedélyt kértek arra, hogy elvonuljanak, s megpihenjenek. Az összes nagy gesztánk megörökíti ezt a történetet, egyik ősi szövegünk sem ad viszont semmilyen érdemi magyarázatot arra, hogy valójában mi történhetett ez alatt az öt év alatt – hívta fel a figyelmet Toót-Holló Tamás, aki rögtön hozzátette, hogy a sejtszintű tudás birtokában egy magyar író igenis merhet és tudhat érvényes válaszokat adni ezekre az ősidőktől fogva megválaszolatlan kérdésekre. Ha egy sintoista történetben látna hasonló hézagot, akkor ez az Ősök örökségeként ránk hagyományozott primordiális szellemi alkotóerő nem állna a rendelkezésére, egy magyar történetben viszont – magyarként gondolkodva és magyarként érezve – ezt a történetalkotói bátorságot minden gátlás nélkül a magáénak érezheti, ahogy a magáénak is érezte – idézte fel első királyregényének születési történetét az író. 

Az ősi tudás romlatlan megőrzése a titkokba beavatatlan adatközlők mesélő, éneklő kedvének köszönhető

A beszélgetést vezető Szabó Anett is komoly érdeklődéssel fordult a sejtszinttű tudásról szóló gondolatok felé, s rögtön azt firtatta, hogy ez vajon tanulható tudás-e, vagy néhány kiválasztott kutató és/vagy hagyományőrző titkos kincse-e inkább.

Toót-Holló Tamás válaszul utalt arra a kettősségre, amely a táltosok és a garabonciások körüli hiedelemmondáinkból hüvelyezhető ki, s amely szerint a táltosok születnek a feladatukra, s ezen feladatuk teljesítésére akár akaratuk ellenére is elragadják őket a túlvilág szellemi erői, a garabonciások viszont mágikus stúdiumok elvégzésével sajátítják el a fekete varázskönyvek olvasásának és a sárkányok megzabolázásának tudását. Vagyis – emelte ki – az Őseinket megtartó erejű ősi varázslatokra születni is lehet, de mágikus képzés vagy önképzés során is elhivatottá lehet válni arra, hogy ezt a tudást valaki magához szólítsa. Válaszát folytatva őszinte elismeréssel szólt a hagyományőrzésről – sőt, a hagyományőrzésnek arról az öntudatlan formájáról is, amelyik a magyarok számára szinte romlatlanul megőrzött minden ősi tudást. Ezt az öntudatlan hagyományőrzést a folklórtudomány nyelvén úgymond az adatközlőkkel azonosított, a népi kultúra autentikus közegeiben élő mesemondókkal, dalolni mindig kész emberekkel is összekötötte – hálát adva nekik ezért az ezer éven át tartó, öntudatlan szolgálatért. Mint mondta, ha nem lettek volna ezek a mesemondók, dalos kedvű énekesek, akkor a népmeséink és népdalaink szövegébe elrejtett titkos kódok sem maradhattak volna ránk – de szerencsére ránk maradtak. S így a nyitatlanul nyíló aranykapu még mindig folyton-folyvást csak nyílik – emelte ki. 

A mai kor Látói a magyar motívumoktól megihletett,  crossover produkciókra kész művészek

Hagyományőrzés nélkül ezek a titkos kódok nem maradhattak volna ránk, s így nélkülük a magyarság nem élhetett volna azzal a lehetőséggel, hogy koronként világra jöjjön a nép sorai közt egy-egy Látó, aki meglátta az összefüggéseket, s nemcsak öntudatlanul, hanem tudatosan is megosztotta a közösséggel a felismeréseit. 

A mai kor Látói szerinte viszont azok a művészek, akik arra is képesek, hogy a crossover produkciók egész sorával ne csak autentikusan, hanem a mai kor megváltozott kultúrafogyasztói szokásait is figyelembe véve tudják népszerű, nem kommersz, de valóban hatásos formákba önteni a magyar ősiség és a magyar modernség művészi találkozásait. Ezzel persze nem a hagyományőrzés értelmét vonta kétségbe, sőt: hitet tett a táncházi mozgalom, s a népzenét az eredeti formájában sokakhoz eljuttató kiváló előadók mellett is. Viszont hitet tett a fúziós gondolkodásra képes, crossover produkciók megalkotására képes előadók mellett is. Nem azért, mintha elméletben ez a mutatvány számára annyira vonzó lenne, hanem azért, mert a gyakorlatban – mint hangsúlyozta: a megváltozott médiatér természete miatt – szerinte már elkerülhetetlenek, elhagyhatatlanok ezek a mutatványok. 

Mint mondta, azért hallgatja mindmáig elragadtatással a színpadi műve és a dalszövegei alapján Bársony Bálint és Elek Norbert által írt crossover folkoperát, mert pontosan fel tudja mérni, hogy ennek a csodás alkotásnak hála az ő gondolatainak az akciórádiusza is megnő. Az ő elbűvölően nagyszerű – a szó jó értelmében, minden rossz kompromisszum vállalása nélkül populáris, néha himnikus – zenéjüknek köszönhetően így ugyanis többekhez el tud jutni az a felismerés, hogy azok a hajszálak még ma is megcsillannak. Hogy azok az aranyhajú gyermekek még most is köztünk járnak. Hogy az a három csillag még ma is mutatja nekünk az utat. S hogy az napos-holdas hit még ma is él.

De szeretnék az égen csillag lenni

Toót-Holló Tamás szerint – amint arra a pódiumbeszélgetésen általánosságban utalva (az alábbiakban viszont több konkrét példát is felsorolva – a szerk.) hangsúlyozta – minden olyan, a magyar népzene dallammeneteit használó fúziós művészeti produkciót a sejtszintű tudás használata éltet, amely a magyar ősiség és a magyar modernség között megteremthető aranyhídon át tud kelni. Ezeknek a magyar nyelv és a magyar zene igézetei köré épülő bűvös-bájos produkcióknak a példájaként elsőként természetesen az Aranyhajú hármasok zenéjét megalkotó két kiváló zeneszerző, Bársony Bálint és Elek Norbert zenekarát, a Magyar Rhapsody Projektet említette (De szeretnék az égen csillag lenni). Aztán mesélt arról, hogy van a hasonlóan fúziós természetű, crossover produkciók között olyan, ami hamisítatlanul magát a magyar folk rock szellemét hordozza (Kormorán). Van, ami műfajteremtő mágikus magyar népzene (Vágtázó Halottkémek). Van, ami a magyar népdalok szellemétől megihletett progresszív rock (Barbaro). Van olyan modern produkció, amit a pagan folk címkéjével lehet megjelölni (The Moon and the Nightspirit). Van olyan, amit a nemzeti rock fogalmával írhatunk a legjobban körül (Palmetta). Van, ami az underground rock keretei közé hozza be a magyar népzenét (Sziámi). Van, amit etno jazz kategóriájával írható le (Dresch Quartet). Vannak, akik úgy fogalmaznak, hogy ők világzenét játszanak (Napra). Van, ami a pszichedelikus rock keretei között mutatja meg önmagát (Fókatelep). Van, ami alternatív metal (Thy Catafalque). Van, ami tisztán csak metal, mely a szövegeinek népdalokat idéző inspirációval őrzi a magyar hagyományt (Aebsence). Van, ami trip hopba hajló ambient (Дeva). Van, ami a reggae hangulataival fuzionáló zene (MagyarVista Social Club). Van, ami ethno funk névvel tudja magát meghatározni (Kerekes Band). Vannak, akik a legmodernebb mai altrock zenei hangulatait bolondítják meg (Mordái). De nem állt meg ennél a felsorolásnál, mert – mint mondta – van olyan kortárs táncos produkció is, amelyik a néptánc formanyelvét egyfajta cyberpunk világba tudja átplántálni (Fricska).

Ezekben a művészi vállalkozásokban – akár akarva-akaratlanul is, de – mindvégig a sejtszintű tudás működik – jegyezte meg Toót-Holló Tamás, aki szerint ebben nincs semmi ördöngösség. Csak hűség. Hűség a magyar nyelven érző és gondolkodó adatközlők által ránk hagyományozott, s megújulásra mindig kész magyar világhoz. 

Világot jelentő deszkák: hamarosan magasabb szintre lép ez a teremtőerő

Ez egy csodás kihívás – jelentette ki Toót-Holló Tamás, aki örömmel vetett számot azzal, hogy szellemi szekértáboroktól függetlenül milyen sokan vannak azok, akik ezzel a kihívással tudtak és akartak mit kezdeni.

Mint mondta, az Aranyhajú Hármasok Produkció minden résztvevője ugyanígy volt ezzel a kihívással – s most már csak minden és mindenki arra vár, hogy ez az egész szellemi teremtőerő szintet lépjen, a világot jelentő deszkákon, a színpad Vidnyánszky Attila rendezéseire annyira jellemző mágikus világában is megjelenjen.

A pódiumbeszélgetést vezető Szabó Anett erre rendkívül frappáns – és egyben biztató – megjegyzéssel reagált. Mind mondta, mindaz, amiről ezen a beszélgetésen hallott, kis túlzással – eltekintve attól, hogy az Aranyhajú hármasok című kötet és folkopera valójában azért már készen áll – még színpadilag sehol semmit nem mutat, mert nem mutathat fel, de már így is gyógyít. 

„Fölcsigáztál minket” – tette hozzá vendégéhez, Toót-Holló Tamáshoz fordulva. Majd a jelen nem lévő Vidnyánszky Attilát megszólítva, s kedves évődéssel noszogatva megjegyezte: a rendezőnek ideje lenne most már „belehúznia”, mert – mint mondta – alig győzzük már kivárni, hogy ezt a produkciót végre láthassuk.  

A Polgárok Házában rendezett pódiumbeszélgetés teljes videófelvétele itt nézhető végig. A műsor teljes képanyaga itt tekinthető meg.