Molnár Levente: a magyar eredete hitelesíti a folkopera műfaját

Mint mondta, számára operaénekesként természetesen a darabhoz írt zene volt az igazán hívogató. Bársony Bálint és Elek Norbert zenéjét ugyanis egyszerre érezte a magyar ősiség értékeihez illően tradicionálisnak és spirituálisnak, ugyanakkor felsejlett benne a mű hallatán az opera világának komplexitása is, ezért is érezte helyénvalónak a folk-opera műfaji megjelölést a darabról szólva. Különösen a táltosdobok dobbanása, a furulya és a tárogató fúvós hangzása erősítette meg benne ezt a benyomást – mondta.

Sámánisztikus és egyben keresztényi szellemiség

Sámánisztikus is, de közben nagyon keresztényi is ez a szellemiség, összeér egymással minden benne, ami a múltunkban egymásra rétegződő örökség – fejtette ki, hozzátéve: az első látásra mesének látszó történet az ármányos udvari világ ábrázolásával úgy állja meg a helyét, hogy összevethetővé válik bármelyik nagy királydrámánkkal.

Ezek sorában elsőként a Bánk bánt említette, s annak is az Erkel Ferenc által írt operaváltozatát, amelyet Vidnyánszky Attila rendezésében adnak elő éppen. Vidnyánszky Attila Bánk bán-interpretációját nagyszerű munkának nevezte, s örömét fejezte ki, hogy részese lehet annak a produkciónak. Ahogy az is lelkesedéssel tölti el, hogy az Aranyhajú hármasok egyik kulcsszerepe, a Király Apjának szerepe is éppen őrá várt – s ezt a lelkesedéssel egy nagyratörő tervvel is kifejezte: úgy vélte, ennek a darabnak ugyanúgy helye lenne a csíksomlyói nyeregben, a magyarság egyik ősi, szent helyén, mint ahogyan Vidnyánszky Attila rendezéseinek is helye volt és lesz ott.

Csíksomlyó hegyeinek nyergében: Babba Mária közelében

Elmondása szerint ez már csak a csíksomlyói Szűzanya, Babba Máris közelsége miatt is így lenne helyes – tekintettel arra, hogy az Aranyhajú hármasok Boldogasszony-ábrázolása a mű egyik leginkább markáns vonása.

Erkel Ferenc operája kapcsán Molnár Levente emlékeztetett arra is, hogy ugyan folkos elemek nélkül, de Wagner is a német nemzet mitikus történeteihez nyúlt vissza. Mint hangsúlyozta: szerinte csakis az az egészséges nemzet, amelyiknek van honnan erőt merítenie a saját múltjából, mi pedig ezt bátran megtehetjük, különösen akkor, ha megtartó erejű hitünk vonzáskörében maradunk.

A magyarságot megtartó erejű hitre utalva Molnár Levente kifejtette, hogy az országot érő megannyi súlyos megpróbáltatás után mindig a hitünk erejével tudtunk megmaradni önmagunknak, s erre a török hódoltság idején három részre szakadó ország életére is erősen kiható 1568-as tordai országgyűlés határozatát, a szabad vallásgyakorlás elvének kinyilvánítását hozta fel példaként. Molnár Levente székely emberként jogos büszkeséggel méltatta a János Zsigmond választott magyar király és erdélyi fejedelem elnökletével zajló országgyűlés világra szóló vívmányait, annak tényét, hogy ott és akkor a világos először foglalták törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot.

Magunknak marasztva: megtartó erejű hitünk vonzáskörében maradva

Nem idegen hát tőlünk valami világraszóló, nagy dolgot létrehozni – vonta meg a történtek tanulságát Molnár Levente, aki attól sem zárkózott el, hogy a folkopera zenei komplexitása mellett az Aranyhajú hármasok királydrámája mögött meghúzódó tündérjáték jelentőségét is elismerje, s ezzel a művet a nagy magyar klasszikusok közül a Bánk bán és a Csongor és Tünde kijelölte tér egymással határos szegmensében is értelmezni tudja.

A darab egyik kulcsfontosságú dala, a Magamnak marasztom című dal az ő előadásában nem véletlenül szólal meg hát abban a regiszterben, ahol a király mint viaskodó hős éppen egy mágikus kerek erdőben, a magyarok egyik aranyos szegeletében adja meg a szökési, túlélési lehetőséget az aranyhajú fiúnak, aki számára akkor a Prohászka Lajos által tipizált bujdosó magyar sors válik hirtelen egyedül otthonossá.

Minden magyar magános, elárvult strázsa

A dal előadása közben meghozott királyi döntés egybevág ugyanis azzal a sorsfeladattal, amit Prohászka Lajos híres példázata azzal ír le, hogy a honfoglaló őseink gyepűinek kora óta „minden magyar magános, elárvult strázsa, sokszor maga sem tudva, hova és kihez tartozik; de meghúzódva lelki védővonala mögé, híven vigyáz és küzd”. Ez a Prohászka szerint példázatosan vissza-visszatérő lelki alakzat köszön vissza tehát Molnár Levente dalának nagyjelenetében, amelynek során az aranyhajú fiú egy időre hontalanná, szellemi bujdosóvá válik a saját hazájában – a maga módján elérve ugyanakkor azt, hogy az aranyhaj aranyszála soha ne tűnhessen el a magyarság életéből.

Hihetetlen erő munkál ebben a pillanatban a Király Apjában, az öreg királyban, aki józan ésszel felfoghatatlan, isteni próbatétel elé kerül, amikor egy irgalmatlan súlyú döntést kell magára vállalnia. Úgy, hogy szembeszegül az ő ősi, királyi vérvonalával, az akkor éppen az aranykor fényét csak elhomályosulva látó fia parancsával, de nem megy szembe az isteni akarattal, a Magyarok Istene által elvárt magyar megmaradás létparancsával – elemezte a saját karakterében dúló, s ezzel együtt a saját dalában is kifejezésre jutó viharokat Molnár Levente.

Azok az arany hajszálak még ma is megcsillannak

A mások számára feltörhetetlen aranydióba zárt, ősi magyar tudás így az aranyhaj szálainak véget nem érő csillogásával válik egylényegűvé – hívta fel a figyelmet saját dalának végső üzenetéről szólva Molnár Levente, hagyva, hogy mondandója összecsendüljön a darab introdukciójának a Honfoglalás című rockszvitünket idéző, de annak híres sorait saját kontextusába bevonzó soraival. Annak kinyilvánításával, hogy azok az arany hajszálak még ma is megcsillannak. Azok a gyermekek még ma is köztünk járnak. Az a három csillag még ma is mutatja az utat. Az a hit még ma is él.

Ezt az utat, a magyar megmaradás hittel teli, bujdosó sorsát ajánlotta hát a kortárs kultúra alkotóinak figyelmébe Molnár Levente, aki szerint a túlhajtott és túlhajszolt modernség olykor tévutakra viszi a zeneszerzőket. Gyakran hall megosztóan idegen hangzású, természetellenes zenei effektusokat is – mondta Molnár Levente azokra a komponistákra hivatkozva, akik zongoranyikorgást, kerékzörejeket írnak bele a műveikbe.

Mint mondta, ennél sokkalta erőteljesebb lelkierőt vonultat fel minden olyan darab, amelyikben visszaköszön egy számunkra ismerős népdaltöredék, amelyiknek a hallatán megdobban a szívünk, mert hirtelen ez az élmény a magyar idő folytonosságával köt össze minket.

A magyar idő folytonosságában élni

Bársony Bálint és Elek Norbert műve is ilyen hatást tud kelteni – emelte ki Molnár Levente, aki szerint pontosan ez az ősiségből táplálkozó modernség termékenyítheti meg ezzel a művel most nagyon is újszerűen a magyar kultúrát. Akár úgy is, hogy ennek értékei akár a fiatalokhoz, sőt, akár még a gyerekekhez is közel tudnak hozni valamit a magyar régmúlt varázsvilágából, az aranyhaj szálainak szakadatlan megcsillanásából.

Mert ez az ősi varázsmesénk, s még ősibb mítosztöredékünk is azt bizonyítja: velünk olyan nemzet él a Kárpát-medencében, amelyik méltó az isteni akarat beteljesítésére. A magyar megmaradás mind az aranyhajú lányok, mind pedig az aranyhajú fiú sorsfeladatában megjelenő próbatételeire.

Okkultista kínzások rondítottak a magyar történelembe

Mint mondta, ez a történet számára a magyarság kulturális emlékezetében élő súlyos traumák frappáns összefoglalása is, mert arra emlékeztet, hogy szinte már „okkultista kínzások” egész sora hogyan rondított bele a magyar történelembe, olyan szellemi sötétséget hozva ránk, mintha csak a Jóisten elfordult volna tőlünk, hogy éjszaka borítsa körülöttünk a világot. Olyan éjszakát hagyva ránk borulni, amelyben az aranyhajú naphéroszok arany hajszálainak csillogása jelenthette az egyedüli fénysugarakat.

Ez a történet így viszont a Fény reménysége is – s ezzel nemcsak számunkra, magyarok számára megtartó erő, hanem egyetemes érték is. Egy olyan korban, amelyet látszólag az jellemez, hogy az amerikanizált tömegkultúra szinte mindent mindennel egybemos, uniformizál, képregénybe illő álmítosszá zülleszt.

De szerencsére ez csak a látszat – mondta Molnár Levente, aki szerint a magyarság egyik nagy vívmánya, hogy mindig készen állt, s mindig készen fog állni a szellemi „szoftverfrissítésekre”.

Mi vagyunk a népek Krisztusa

Akkor is azt tette, amikor Szent István bölcs döntése nyomán a pusztai nomád szokásainkat elhagyva a keresztény kultúra szeretetvallását választottuk. De akkor is azt tette, amikor megint csak Szent István bölcs döntése nyomán országunkat éppen Szűz Máriának, a magyarok Boldogasszonyának ajánlottuk fel.

Mi vagyunk a népek Krisztusa – idézte fel a mondást Molnár Levente, örömmel üdvözölve egyszersmind az Aranyhajú hármasok népi vallásosságából fakadó egyik cselekményfordulatát is, nevezetesen azt, hogy a darabban az igazmondó juhászt az aranyhajú gyermekek egyik mesevariánsa nyomán a magyarok Krisztusaként is felmutatják a színpadon.

Olyan időket élünk, mintha pólusváltás lenne – érzékeltette Molnár Levente, méltatva azt a szellemi fordulatot, amelynek egyik jele az Aranyhajú hármasok is, amelyben ismét a mai szellemi táplálékunkká válik a valaha volt szellemi táplálékunk.

Elérve azt, hogy az aranyhaj egyik haja szála se szakadjon el, s az aranyhaj egyik szála se görbüljön meg. S hogy a magyarság maradjon meg az aranyló úton a népek harcának zajló tengerén – mondta Molnár Levente.