Banó István: Baranyai Népmesék.

Budapest, 1941.,

Új Magyar Népköltési Gyűjtemény

Két szem magyaró

Egyszer a királ kertyibe kapát három lány. így napszámba kapátak a kerbe. És a király sétát a kert mellett, a lányok meg beszégettek egymás mellett, a király meg figyelmes lett rá.

És elkezdte az egyik lány:

– Ha engöm a királfi elvönne, akkora könyeret sütnék, hogy az egész regemönt katonájjának ölég lönne.

A másik meg azt mondta:

– Ha engöm a királfi elvönne, akkora lepedőt szünnék, hogy az egész regemöntnek ölég lönne.

A harmadik azt mondta:

– Ha engöm a királfi elvönne, olyan gyermököt szülnék, hold lenne a mellén, csillag a homlokánn.

És akkor elvötte a királfi.

És a királfinak ugye nem vót más, mind egy szakácsnéjja. Ennek a szakácsnénak vót egy lánya, és azt szerette vóna, ha ezt vötte vóna cl a királfi.

És akkor, hogy ezt elvötte a királfi, azokat elkütte a háztu, akkor ezt vitte oda, szóval a feleségit, meg a feleséginek az édösanyját.

Szóval, mikor elvötte, akkor a királfinak – akkor ugyan má király vót – el köllött mönni katonának. Be kellött rukkóni. A felesége meg itthon terhes lött.

Akkor odd vót a királ, még megszülte a gyerököket; mer tényleg úgy lőtt, ahogy mondta a felesége. Mikor a gyerököket megszülte, megirták az ifjú királlnak, hogy azon mód van, ahogy a leány megmondta előre.

És akkor az az asszony, aki a szakácsnéjja vót, ez haragudott rá, hogy nem vette el az ű lányát. Mikor a póstás mönt, hogy vitte a levelet, akkor – ezek, a szakácsné, kocsmárosok löttek, és a falu végén laktak – mindig behivták a póstást és berugatták, hogy el tudják óvasni, hogy mit írnak a királfinak.

Akkor ezök elolvasták, hogy mit irt a fiatal királyné, ők pedig akkor beleírták, mintha azok írták vóna:

– Micsinyájjunk a feleségöddel, két kutyakölket szült?

És a király azt írta vissza, hogy a gyerekeket hordóba fenekeltessék és víznek eresszék; a feleségit meg elzáratta.

És akkor ugye hamarosan hazagyütt a király, és ezöket vitte vissza, akik vótak a szakácsnéjja. És ekkor elvette a szakácsnéjjának a lányát.

Szóval ugye nagy lakodalom lőtt, akkor újra.

És akkor egy ur kitett egy véka magyarót, mikor ez a sok nép összegyült, hogy azt ki tunná elóvasni, minden két szemre más szót mondani.

Ezt a két kis gyerököt meg kifogta egy erdős. Szóval azoknak nem vót gyerökük. És ahugyan kifogták, kibontották a hordót, két kis gyerök volt benne. Akkor megörültek, hogy két kis gyerökük lösz.

És ez a két kis gyerök is elment a lakodalomba; akkor má hétévesek vótak.

Hogy ott mondták, hogy a magyarót ki tudja elóvasni, nem mert ajákozni senki se. Ez a két kis gyerök is ott vót, ezek ajákoztak, hogy ük elóvassák.

Nahát akkor az urak azt mondták, maga a királl is:

– Dehogy tudjátok tik elóvasni.

De azért csak azt mondták:

– Hát akkor óvassátok el, ha tudjátok.

És akkor elkezdték óvasni; mindig két szemet köllött kivönni. Akkor elkezdték, hogy

„Két szem magyaró,

Egyszer a királ kertyibe kapát három lány,

Két szem magyaró,

És mesét ez a három lány,

Két szem magyaró,

A király meg figyelmes lett rá,

Két szem magyaró,

És hallgatta űket,

Két szem magyaró.

Az egyik azt mondta,

Két szem magyaró,

Ha engöm a királyfi elvönne

Két szem magyaró,

Akkora kenyeret sütnék,

Két szem magyaró.

Hogy az egész regiment katonájjának ölég lönne.

Két szem magyaró.

A másik azt mondta,

Két szem magyaró,

Ha engöm a kiráfi elvönne,

Két szem magyaró,

Akkora lepedőt szünnék,

Két szem magyaró,

Hogy az egész regemönt katonájja alá ölég lönne.

Két szem magyaró.

A harmadik azt mondta,

Két szem magyaró,

Ha engöm a királfi elvönne,

Két szem magyaró,

Olyan gyermeket szülnék,

Két szem magyaró,

Hold lenne a mellén,

Két szem magyaró,

Csillag a homlokánn,

Két szem magyaró.”

És akkor az urak csak bámútak, a királl is, hogy hunnan tudja ezt a két kis gyerök.

Akkor a gyerökök azt mondták:

„Ha nem hiszik el,

Két szem magyaró,

Tessék itt a jel,

Két szem magyaró.

Nézzék meg.”

És kitárták a mejjüket, és föltóták a sapkájukat, és ott vót a hold meg a csillag.

S akkor a királ nagyon megörüt, a feleségit mingyá kieresztötték a börtönbü. A gyereköknek is nagyon megörüt. Nagy lakodalom lett ujra, nagy öröm vót. A szakácsnét meg a második feleségit kivégeztette, és ezek meg boldogan étek együtt, és még most is ének, ha meg nem haltak.

Itt a vége, düleje. Aki tudja mesélje.

Takács Istvánné Rajna Mária, 32 éves,

Jágónak, 1938

(Tolna megye, dombóvári járás)