MAGYAR
NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY

UJ FOLYAM

A KISFALUDY-TÁRSASÁG MEGBIZÁSÁBÓL

SZERKESZTI

VARGHA GYULA

1. KÖTET

BUDAPEST

AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNYTÁRSULAT TULAJDONA

1908

HÉTFALUSI
CSÁNGÓ NÉPMESÉK

GYÜJTÖTTE ÉS JEGYZETEKKEL KISÉRTE

HORGER ANTAL

 BUDAPEST

AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNYTÁRSULAT TULAJDONA

1908

Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.

14. A két aranyhajú gyermek.

Volt egy embernek két gyermeke, anyjuk mostoha volt. Azt mondja a felesége az urának, pusztítsa el ezt a két gyermeket, mert ő nem tartja. No az apja azt mondja:

– Vegyetek egy tarisnyát és menjetek akármerre, mert az anyátok nem akar az életben szenvedni.

No a gyermekek megkeseredve elindultak. Találkoztak egy őzecskével. Kérték, hogy nincs-é valami, hogy egyenek, mert ők megehültek, hogy vándoroltak. Az őzecske azt mondja:

– Igyál az én nyomomból s oan léssz, mind én, s azt eszel, a mit én.

A leányka nem akart inni, hogy ő őzecske legyen, de a fiucska ivutt, őzecske lett belölle, azt ett, a mit a többi őzecskék, ott maradott az erdőben.

No de a leány ment, vándorolt tovább, elért egy városba, ott elhítták napszámba, kendernyőni. Ott aztán, a mind a kocsik jártak, hát ő neki kivánsága volt arra, ha őt megvenné (elvenné feleségül) az a kocsibeli úr, hát ő szülne egy pár aranyhajú gyermeket neki. No jő egy királyfiú, s így szól neki:

– Végy fel király, végy fel kedves királyfiú, mert én megékesítem a te életedet egy pár aranyhajú fiúval.

Aztán felvette, elvitte az ő nagy királyi palotájára. Az asszony megterhesedett, s a királynak eljött az a rendelete, hogy menjen verekedésbe. Mikor aztán jött az üdő, hogy a terütől megmentődjék, hogy az asszony megszaparodjék, az ő anyja a hiuba igazította, hogy ott szülik bé (t. i. a kürtőn át) az első gyermeket, mert pogány volt. Az az ő anyósa két kupókölyköt vitt bé az anya alá, és az ő két aranyhajú gyermekét a ganyéba temette bé.

No immán a királynak nehezen esett, hogy ő oan társat vett, hogy kupókölyköt szült, és bétemette a földbe, és a két kupókölyök úgy szopott belölle.

A két gyermekből két szép fa lett, aranyas levelesen. Az a két fa a királynak mindig meghajtotta magát, és azért az úrnak az anyja levágatta azt a két fát, hogy ott ne legyen. Azt mondta, vágják le azt a két fát onnat, csáljanak ágyat belölle. De azt mondja a király:

– Ha az országnak a negyed részét adnád, úgy se vállanám meg a két fától.

De a királyné azt mondja, hogy meghal, ha le nem vágja. Nohát azt mondja (a király), hogy csináljanak hát ágyat belölle. Egyikbe ő feküdt, a másikba az asszony.

Igen, de az a két ágy éjjel örökké szóllott. Az egyik azt mondja:

– Hát neked nehéz-é?

Azt mondja:

– Nem, mert én az édes apámat tartom. Hát neked nehéz-é?

– Igen, mert én a gonosz nagyanyámat tartom.

Immán az ágyat elégették, és a deszkából kiszökött két szikra s lett belöllük két aranyszőrű bárányka.

Aztán az öreg asszony azt ës levágatta, mert azt látta, hogy a királyúrfi, az ő fia, azt ës nagyon szereti. Aztán az az öreg asszony, amind a báránykákat megnyuzatta, a belét kiküldte két szolgálóval a folyó vizére. De a leányoknak meghatta az asszony, hogy nehogy valamit elszalaszszanak belölle, bár annyit, mind az ujjam. De az egyik elszalasztott egy darab belecskét, csak annyit, mind az ujjam. Aztán a másiknak könyörgött, hogy szalaszszon el ő ës, mert nagy tilalom alatt voltak. Aztán a nagy folyóvíz odavitte, a hol a sok kövécs szárazon maradott, egy porondra.

Ott ők aztán, mert két szép aranyhajú gyermek voltak megint, kopaszon, csórén voltak a víz között. Aztán a hold meglátta éjjel, hogy ott két arany gyermek játszodik csórén. A hold, a mint hazament, az édes anyjának elbeszélte, hogy mit látott az éjjel. Aztán az édes anyja a holdnak kész volt, hogy megruházza bár két sapkácskával. Csinált ës mindakettőnek. A holdnak az anyja mondta a fiának:

– Én fiam csálok, de a nagyobbat add a küssebbnek s a küssebbet a nagyobbnak, mert ha édeseggyek, megcserélik.

S ők aztán megcserélték, mert okosak voltak mindakettő.

Most immán a nap látta meg nappal, hogy két aranyhajú gyermek futkos ott mezittelen, csak egy sapkácskában, és most ő mondta az anyjának, hogy csáljon nekik valami ruhát. Az anyja csált nékik két inget, egyet nagyobbat, s egyet küssebbet, s megporoncsolta a fiának, hogy a küssebbnek adja a nagyobbat oda, s a nagyobbnak a küssebbet, mert ha egytestvérek, megcserélik.

Immán a szél akadott rëik, hogy ott játszadoznak kopasz lábbal. Mondta a szél ës az anyjának, s a szélanya csált nékik küs papucsot, és a szél aztán béfútta őket egy faluba, egy városba. És a szél éppen oda fútta, abba a városba, ahol az apjuknak éppen vendéglése volt. Aztán jelentették a királynak, hogy milyen szép küs gyermek van, hogy ereszszék bé. És a király bé is hítta.

A gyermekeknek ennik adtak a vendégségben, és odaültette a király őket maga mellé. Aztán mondotta az apjuk:

– No fiuk, tü tudnotok kell valamit, valami beszédet, vaj mit. Mondjátok meg.

– Vaj igen, mondhatunk mü egy beszédet. Volt egy embernek két gyermeke, és mostoha anyjuk volt. Azt mondta akkor a mostoha az urának, hogy pusztítsa el a gyermekeket, mert ő nem tartja többet, stb., stb.

Csak azt a beszédet mondták el a királynak. És az édes anyjuk mindaddig örökké bé volt ásva derekáig az udvar közepébe, s a két kupókölyök mind szopta. A mikor mondták, a királynak az anyja kilencz párnán ült és mind egy-egy párna kifordult a feneke alól. Mind mondta:

– Ne mondd fiam, ne mondd.

De az apjuk mondta:

– Mondjad fiam, mondjad.

S megmondták. S a királynak a boszorkány anyját akkor kötötték ló farka után, a feleségét kivették a földből és máég ës élnek, ha meg nem haltak.

(Rab Kata, Pürkerecz.)