Kobozvarázs: summáját írják naphéroszok sorsának

A prózából dalszöveg lett, a makáma refrénné alakult át

A Bordó Sárkány zenekar frontembereként is ismert Szlama László érdemei elévülhetetlenek ebben az átalakulásban, hiszen ő volt az, aki ezekbe az eredetileg nem strófaszerkezetek szerint megírt – igaz, néhol rímes prózába, makámába átváltó – szövegekbe képes volt belelátni bizonyos dalszerkezeteket.

Toót-Holló Tamás a jeleneteket átkötő, egymásba fűző szövegei eredendően ugyanis nem dalnak készültek, hanem inkább dramaturgiai funkciókat töltöttek be. S erre különösen a darab elején volt szükség, ahol a cselekmény elképesztő gyorsasággal bontakozik ki, szinte hihetetlen gyorsasággal jutva el az egyik véglettől a másikig. A királynak aranyhajú gyermekek születését ígérő csodás ajánlatig, aztán a lánykérésen, a királyi esküvőn át az aranyhajú gyermekek világra jöttéig, a Fény születéséig. S rögtön ezután az ő kopókölykökre cseréléséig, majd a magyar naphéroszok elveszejtéséig. Ha ezek között a gyorsan pergő események között a nézők vagy az olvasók nem jutnának lélegzetvételnyi szünetekig, szinte időnk sem lenne felfogni az emberi lélek itt látható mélységeit és magasságait – és egy elragadó szerelem tündöklését és bukását.

Levegőtlen idők lélegzetvételnyi szünetei

Túlzás lenne azt állítani, hogy ezekre a jelenetek között elhangzó narrációkat kiemelt szerephez juttató lélegzetvételnyi szünetekre később ne lenne hasonlóan nagy szükség, de az vitathatatlan, hogy rögtön az első felvonás elején ezekkel az énekelt versekkel nagyon nagyot lehet és kell alakítani. Szlama László kiváló dalai – amelyeket maga komponált és maga ad elő – rögtön a darab elején kiállják a vizsgát, s aztán ugyanazzal a magabiztos művészi erővel kalauzolnak minket végig ennek a magyar üdvtörténetnek a hol fényektől ragyogó, hol árnyékoktól homályos szakaszain.

A Szlama László által megszólaltatott, kobozjátékkal kísért dalok viszonya egészen sajátos a folkopera nagyformátumú, több hangszerre, sokszor több énekhangra komponált dalaihoz.

Dalok egy folkoperából, strófák egy kobzos közjátékból

Miután az ő zeneszerzői munkájának köszönhetően ezek az énekelt versek erősen közelíteni kezdtek a szabályos dalszerkezetekhez, a szöveg írójával, Toót-Holló Tamással együttműködve Szlama László a narráció szövegblokkjait strófákra tagolta, s ahol a dalszerkezet ezt megkívánta, egyes szövegelemekből refrént formált, ismétléses, gondolatritmusos, fokozásos szerkezeteket alakított ki. Ugyanezt az alkotói együttműködést Szlama László a folkopera zeneszerzőivel, Bársony Bálinttal és Elek Norberttel is kialakította, velük pedig azokat a zenei illesztéseket, hangnemeket érintő egyeztetéseket folytatta le, amelyeknek köszönhetően a kobozjátékkal kísért dalok hangnemtípusai zeneileg egyenesen következnek a folkoperának a kobzos produkciókat megelőző dalaiból. S ugyanígy: a kobzos, énekes produkciók zenei zárlata, kicsengése sem független attól, hogy azt követően a színpadon – vagy akár a zenei lejátszólistán – a folkopera melyik dala adja át nekünk a soron következő dallamot.

Egy zenemű virtuális bemutatója: rögtön színpadias hatásokkal

Mindezek eredményeként alakult ki az a művészileg, de a zenei anyag hallgatói számára is nagyon inspiráló helyzet, hogy a folkopera lejátszólistája ezekkel a kobozjátékkal kísért énekekkel is kiegészülhetett – formailag nem a folkopera részévé válva ugyan, de a lejátszólista közreadásával érvényessé vált virtuális zenei bemutató színpadias hatását mégis erősen fokozva.

A kobzos közjátékokból kibomló narráció végső változata így híven tükrözi a darab írójának és a darab zeneszerzőinek azt a szándékát, hogy a Regös megszólalása ne egy avíttas, a kortárs színpadi világ közegében meglehetősen premodern hatású produkció legyen.

Nem krónikás ének, hanem napos-holdas varázslat

Az Aranyhajú hármasok szerzőinek minden tisztelete ugyan a magyar kultúrában a krónikás ősi archetípusának számító Tinódi Lantos Sebestyéné, de azt mindvégig egyfajta evidenciaként kezelték, hogy az ő Regösüknek nem olyan zenei hangulatokat kell teremtenie, mint a valaha volt legendás krónikásunknak, az egyebek mellett Eger várának summáját is megíró, egyébként nagyszerű Tinódi Lantos Sebestyénnek.

A naphéroszok summáját megírni ugyanis olyan napos-holdas varázslat – vélik a darab alkotói –, hogy ennek feltétlenül a mai világban is érvényes, elbűvölő hatásokkal kell szolgálnia.

Tinódi Lantos Sebestyén öröksége helyett inkább Cseh Tamás szelleme

A folkopera szerzői szerint ez a bűvölet létrejött, s ennek valóban az egyik lehetséges formája az az időutazásnak is beillő kobozjáték, illetve az az énekszó, amit Szlama László tett hozzá a művükhöz. Ebben az időutazásban az a különleges, hogy nemcsak visszavezet a múltba, hanem a múltból vissza is tud érkezni a jelenbe. Főként annak köszönhetően, hogy a Szlama László által írt dalok hangszeres kíséretében a hangzás ugyan tradicionális, viszont a koboz pengetésének dinamikája a szó jó értelmében véve szinte már popzenei effektusokkal is szolgál, modern érzésekkel áradó dallamokat bont ki.

Szlama László úgy képes tehát a magyar naphéroszok csodás életének summáját megírni, hogy az a csoda nem Tinódi Lantos Sebestyén, hanem inkább Cseh Tamás szellemét hívja meg közénk. Akit persze – félreértés ne essék – lehetetlen lenne pusztán popzenésznek nevezni, hiszen ő sokkal inkább egy posztmodern trubadúr, vagy még inkább: egy látomásos erejű dalnok.

Vegyük észre azonban, hogy ez a Cseh Tamás esetében teljességgel indokolt fogalmi tétovaság itt viszont megint csak Szlama Lászlót dicséri: hiszen nem akármilyen rang olyan fogalmi tétovaság vonzáskörébe kerülni, amely a maga tétova módján éppen Cseh Tamást is magához vonzza. Az Aranyhajú Hármasok Produkció így hát minden tétovázás nélkül fogadja a magáénak a kobzos közjátékokból kibomló narráció minden művészi eredményét.