Elek Norbert: az aranykori idők megidézése irodalmilag és zeneileg is ugyanazt az elhivatottságot igényli

A dalban összesűrűsödő hangulatok kibontását nem szabad kizárólag az előadó tehetségére bízni

Elek Norbert tanult zenész és zeneszerző, de az Aranyhajú hármasok című darab egyik komponistájaként néha tudatosan le kellett mondani erről a hangszerelőként benne élő klasszikus zenei tudásról. Néha ugyanis inkább a törzsi zenék születésének lelkiállapotába kellett magát visszavezetnie. Ilyenkor a zeneszerzőtársával, Bársony Bálinttal közösen megélt törzsi révület hatása alá került, s ebből a különös érzésből merítve hozta létre a darab hangzásának legősibb időket idéző hangzásrétegeit – mondta el a zongoraművészként és több világsikerű nemzetközi film hangszerelőjeként is ismert Elek Norbert az Aranyhajú Hármasok Produkció videoblogsorozatának vendégeként.

Zenei értelemben a darab egyik fő feladata az udvari ármány idegen befolyásának muzikalitását kidolgozni, amely az ő döntésük alapján nem a magyar népzenei hangszerek keltette hatásokkal, hanem a szimfonikus zene és az opera eszközeivel él.

Tréfásan szólva Elek Norbert megjegyezte: a nyugati udvari zenék megalkotását eleve nem érezte teljesíthetetlen küldetésnek, már csak azért sem, mert megítélése szerint a nagy nemzetközi filmes projektek hangszerelőjeként gyakorlatilag mást sem alkot, mint nyugati udvari zenéket. S ez még azokról az esetekről szólva is igaz – tette hozzá –, amikor a leginkább ismert távol-keleti filmes munkái közben, az Oscar-díjas dél-koreai Élősködők, vagy a Netflix gigasikerű sorozata, a Squid Game (Nyerd meg az életed!) hangszerelése közben helyezte magát szolgálatba.

Udvari kultúrák muzikalitása és törzsi zenék révülete

Szóval számára sokkal nehezebb, de egyben sokkal izgalmasabb kihívás volt az időutazás, amelynek során a törzsi zenék közegében kellett magát otthonossá tennie – törzsi zenék alatt persze a magyarok ősi pusztai nomád kultúrájának törzsi zenéit értve.

Ennek a két kihívásnak a két szélső értéke az Ütjük a vasat és a Lüktet a parázs című két daluk a darabban – árulta el Elek Norbert, az előbbit az udvari kultúra muzikalitásával, az utóbbi a törzsi zenék révületével hozva tagadhatatlan összefüggésbe.

Amikor ezeknek a törzsi zenei motívumoknak a helyes megszólaltatásának az útját keresték, akkor elő sem vették a gitárt, s ő sem ült oda a zongora mellé – fejtette ki Elek Norbert, felidézve: ilyenkor inkább dobokat vettek elő Bársony Bálinttal, de nemcsak magyar táltosdobokat, hanem mindenféle egzotikus kultúrák ütőhangszereit is. A dalban kibontakozó hangulatok nyomába eredve ekkor egyszerűen csak a szöveget kezdték ritmikusan zsolozsmázni, kántálni, mintha egy elrévülő sámánszertartás vagy törzsi varázslat kórusát alkották volna. A magyar nyelven jól ismert igéző, bájoló gyermekmondókák lüktetését megidézve, sokszor poliritmikus dobolást alkalmazva jutottak el odáig, hogy pontosan a megfelelő rituális ritmusba hozták a dalszövegeket.

A klasszikus akkordok csak feloldásként jöhettek

S csak ha már kialakult a zenének ez a fajta rítusnyelve, akkor engedték meg maguknak az első klasszikus akkord megszólalását, aminek az eljövetele érzésük szerint addigra már olyan zenei közegbe került, hogy a puszta akkordhangzás akkor már önmagában is, eleve is felemelő érzést kelthetett – számolt be a zeneszerzés közben szerzett benyomásairól Elek Norbert.

Ezek a munkamenetek voltak az ő pusztai nomád lélekutazásaik, amikor tényleg abba tudták magukat beleélni, milyen lehetett őseinknek ezer évekkel ezelőtt az éjszakai sztyeppei égbolt csillagfénye alatt egy tábortűz pattogását hallgatva torokhangon dúdolni – idézte fel.

Személyesen benne élni a Selyemúton közlekedő tudásban

Ez a kelet felé tartó ősi és egyben mai utazás számára nemcsak történelmileg, hanem családilag is kialakuló hívás – mesélte el Elek Norbert, számot adva arról, hogy a felesége egy Magyarországon operaéneklést tanult japán művésznő, akivel együtt élve az őseink számára a Selyemúton Japántól az Alpokaljáig közlekedő tudás benne közvetlenül is ott közlekedik. Ilyen módon neki, a japán kultúra és a japán nyelv avatott ismerőjeként, természetes közege az a fajta fúziós zenei nyelv, amely az Aranyhajú hármasok muzikalitásának lényegét alkotja – tette hozzá, kitérve arra is, hogy személyes életében az is egyfajta különleges fúziót jelentett a darab zenéjének írása közben, amit nem a feleségével, hanem a zeneszerzőtársával együtt élt át.

Napkeltekor és napszentületkor zenét írni: időzónák üzenete

Ennek oka az a körülmény – magyarázta el –, hogy Bársony Bálint és ő művészi értelemben teljesen különböző időzónákban alkotnak. Ő reggel héttől, szellemileg is a kelő nappal együtt ébredve tud a leginkább kreatív munkát végezni, mígnem délre már belefárad a munkába, ezzel szemben Bálint este tíz körül kerül ihletett állapotba, s egészen hajnali háromig képes az eredményes alkotásra – jegyezte meg, megjegyezve persze azt is, hogy az alkotás fináléjában azért már javában összeértek közöttük ezek az alkotói idősávok, hiszen akkor napi nyolc órában végezték a zeneszerzés közös munkáját.

Az eltérő időzónákban való otthonosságuk persze nem azt jelenti, hogy Bálintnak a sötétség lenne az otthona, hiszen nála derűsebb, ragyogóbb ember kevés van, de a darab tematikáját tekintve akkor is nagyon különleges konstelláció volt ez közöttük a közös munka során – hívta fel a figyelmet Elek Norbert. Végtére is az Aranyhajú hármasok a magyarság ősi napos-holdas csillagvallási örökségét hordozza magában, ezt felszínre hozva önmagukból pedig érdekes volt átélniük, hogy ha a  napszakokra forgatják át ezt a múltat idéző közös munkájukat, akkor Bálint volt a holdas, ő pedig a napos szellem jegyében aktív művésze a produkciónak – hogy aztán kettejük közös fénye hassa át minden egyes hangját a darabnak.

A demófelvétel varázsa: lehetséges női ének és harcos ének előcsalogatása

Ezt az eltérő bioritmusukból származó szereposztást azonban még az is árnyalta, hogy kettejük hangterjedelme is más – ami azért is számított nagyon sokat, mert a saját maguk által írt zenét a demofelvételeken eredetileg ők maguk szólaltatták meg, adták elő. Bálint hangja a mélyebb – ezért fő szabályként ő dolgozott a férfi karakterekkel, míg a saját hangja magasabb, ezért a darab kulcsfontosságú női szerepet mind ő énekelte fel – tudatta a beszélgetésben Elek Norbert, aki azonban azt sem hallgatta el, hogy ez a közös munka belőle nem csupán a lehetséges női énjeit csalogatta elő, hanem a benne élő rockénekest is. Számára is meglepő volt ugyanis az, hogy az Aranykor tudatára újra ráébredő, a darab elején már birtokolt szellemi erejéhez ismét visszatérő Király dinamikus, ítélkező, az ország irányítását újra átvevő és visszavevő dalainak rockos hangzását mennyire szenvedélyesen át tudta élni. A később a stúdiófelvételeken a Kormorán énekese, Vadkerti Imre által előadott vadabbul rockos hangzást a demofelvételeken Elek Norbert annyira jól előlegezte meg, hogy Bálinttal közösen később sokat évődtek azon – árulta el –, hogy az ő klasszikus zenében és a dzsesszben egyaránt járatos, galambszelídségű figurája valójában hamis látszat, mert ő mindig is rocker volt, csak eddig ezt elrejtette magában.

Ezt persze ő nem így látja, de nem tagadja, hogy számára is izgalmas volt a rockzenei hatások kiéneklése magából. Ennek szenvedélyességére talán az lehet a magyarázat, hogy korábban sohasem énekelt így, ezért aztán nyilván elemi erővel szakadt fel belőle ez a rockéneklésre jellemző elementáris pátosz – vélekedett Elek Norbert.

Kelő nappal ébredve komponálni a sötétség óráinak hangulatát

A benne rejlő nőies éneklés előcsalogatására visszatérve Elek Norbert ugyanakkor azt is elmondta, hogy ez korántsem azt jelentette, hogy ez a művészi munka csakis az ő „napos” szellemének a kiélése lehetett volna. Sőt. A női hangok éneklésének neki szánt feladata miatt ő vállalta magára annak a dalnak a megírását, amely az egész mű érzelmileg legfájdalmasabb pillanatait foglalja magába. Ez a Tényleg itt a tél című dal, amelyet a Királyné érzelmi megsemmisülésének utolsó pillanataiban ad elő, közvetlen azt megelőzően, hogy fájdalmában kővé dermedne. Az a dal stúdiófelvételén később Kubinyi Júlia által megszólaltatott dal a magyarok Boldogasszonya elárultatásának leírhatatlan drámai kifejezése, egy szinte elviselhetetlenné fokozott fájdalom átélése. Két feldolgozhatatlan veszteséggel szembesül ekkor a korábban a Fény gyermekeit világra hozó Napba öltözött asszony. Egyrészt azzal, hogy két aranyhajú lánygyermekét megölték, aranyhajú fiúgyermekét pedig ismeretlen messzeségbe kergették, másrészt azzal, hogy a csatából hazatérő, aranykortudatát már egyáltalán nem őrző, elhomályosult tekintettel, mások önkényének engedelmeskedve uralkodó Király elárulja, megtagadja őt – hitelt adva annak az aljas rágalomnak, hogy ő nem aranyhajú gyermekeket, hanem kopókölyköket hozott a világra.

Mint mondta, Elek Norbert ezt a dalt is ugyanúgy a kelő Nappal ébredve, ragyogó fényben komponálta – de közben egy, az élet és a halál között éppen már csak vegetáló, a sötétség összes ármányának kitett lélek purgatóriumi vergődését kellett zenébe foglalnia.

Istennőre méretezett fájdalmak – puritán művészi eszközök

Vagyis itt nem a napos szelleme működött benne, hanem tudatos művészi megfontolásokkal élt. Olyan megfontolásokkal, amelyeket egyébként minden más dal megírásakor is érvényesített, csak éppen itt volt ennek az elvi elhatározásának a legnagyobb művészi tétje.

Ő ugyanis azt a zeneszerzői felfogást képviseli – fejtette ki –, mely szerint a dalban összesűrűsödő hangulatok kibontását nem szabad kizárólag az előadó tehetségére bízni, hanem már eleve olyan zenét kell írni, amely minden a dalszövegből kibomló hatás és minden előadói tehetség hozzáadása nélkül is ugyanazt mondja el, amit a kész dal a dalszöveggel és az előadói képességek érvényesülésével együtt kifejez majd. S amikor ezt a művészi hitvallást képviselte, természetesen itt volt a legnehezebb dolga – jegyezte meg. Hiszen itt egy nem emberre, hanem egy istennőre méretezett fájdalmat kellett színpadra állítania, s ehhez a művészi puritanizmus segítségével talált utat magának – jelezte, hozzátéve: ezért van az, hogy ez a dal csak egy puszta zongoraszó kíséri. S minden más már csak a torokszorító fájdalom hangján beszél. Soha nem írt, s talán már nem is fog olyan dalt írni, amelynek énekese fájdalmában éppen kővé válni készül – jegyezte meg, utalva arra is, milyen nagy jelentősége volt ezeknél a munkáknál az előzetes szerzői instrukcióknak, amelyik egyike Pilinszky János A szerelem sivataga című versére hívta fel a figyelmét.

Tehetetlenül tűrni, mint a kő, s közben kioltani a káprázatokat

Annak a hasonlóságnak az érzékeltetésére, amely a Tényleg itt a tél című dalban foglalt érzések és a Pilinszky versében foglalt „kataton alkonyat” között van – amelyben már a ragyogás is csak dermesztő lehet, s nincs más választás, mint tehetetlenül tűrni, mint a kő, s közben kioltani a káprázatokat.

Elek Norbert és Bársony Bálint zeneszerzőkként a stúdiófelvételeknek is aktív közreműködői voltak a hangmérnökök mellett. Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen érzés a saját maga által a demofelvételen már felénekelt dalt esetleg más előadói felfogásban visszahallani a stúdiófelvétel közben, Elek Norbert azt válaszolta, hogy ez mindig meglepetések forrása volt a számára. Mert az Aranyhajú hármasok stúdiófelvételére felkért énekesi supergroup nyilván csodás hangokra képes előadók sokasága, de akkor is mindig érdekes megtapasztalnia, hogy ki hogyan viszi bele a maga természetes szenvedélyét a dal megszólaltatásába.

A folkopera összes közreműködője tudása legjavát adta, s ezt zeneszerzőként nagyszerű érzés volt megtapasztalnia. Ugyanakkor azt is megtanulta már, hogy ha valakinek más természetű az előadói szenvedélyessége, mint amilyet ő a demófelvételeken énekelve eleinte elképzelt, lennie kell benne annyi alázatnak, hogy azt a másféle felfogást is elfogadja.  Mi több, akár a dalt át is hangszerelje az újabb előadói elképzelést támogatva – vagy az adott énekes számára komfortosabb hangmagasságot a dalba foglalva.

Népdalok megidézése, ősi dallamok átlényegítése

Az Aranyhajú hármasok zenei értelemben fontos kihívása volt az udvari kultúra kiművelt zenéjének és a magyar népzene évszázadok által kimunkált ősi hangzásának ütköztetése. Volt ugyanakkor a népzenei jelleg hatások megidézésénél is egy vissza-visszatérő, megoldandó nehézség, amely épp a darab dalszövegeinek természetéből következett. Abból az alapállásból, hogy a darab mítoszrekonstrukciós törekvéseit kifejezendő a dalszövegek sokszor magukba fogadnak ősi magyar folklóremlékeket, archaikus imákat, bűvös-bájos gyerekmondókákat, s a nagyon ősi népdalainkból ismert dalszövegdarabkákat.

Egy-egy híres népdalunk, gyerekdalunk – Napom, napom, fényes napom; Bújj, bújj, zöldág; Nem úgy van most, mint volt régen – csakúgy fel-felbukkan a dalszövegbe intarziaként beépült szöveges idézetként, mint a Gyermekeim, csillagaim című archaikus délvidéki Szűz Mária-énekünk, vagy a szintén Szűz Mária-énekként ismert Tova megyen három árva című népballadánk. Ezeket a példákat még hosszan lehetne sorolni, de mindegyik ugyanahhoz a kérdéshez vezet vissza, amit Elek Norbert a darab egyik zeneszerzőjeként világosan érzékelt.

Mint mondta, Bársony Bálinttal közösen mindig eseti döntést hoztak arról, hogy egy adott népdal pár sorának megzenésítése közben hagyják-e felcsendülni a közönség számára is nyilván ismert eredeti dallamot, vagy a népdalok adta zenei nyelv közegében maradva újraértelmezzenek egy valaha volt népzenei hangulatot. Erre számos variációt alkottak: volt, hogy csak a refrén köszönt vissza, volt, hogy teljesen eredetit alkottak – sorolta. De arra is kitért, hogy még abban az esetben, amikor látszólag megtartottak egy magyar népdalt a maga eredeti hangzásvilágában, azt is mindig újrahangszerelték, s másfajta dinamikával szólaltatták meg – nem függetlenül attól sem, hogy az adott népdal megidézésére a darabnak abban a szakaszában éppen miért van szükség művészileg.

Nem úgy van most, mint volt régen: himnikus és heroikus kihívások

Jó példa volt erre a Nem úgy van most, mint volt régen című csillaghitű magyar népdal általuk készített verziója – ez az a népdalunk egyébként, amely a Muzsikás együttes előadásában vált a leginkább ismertté.

Elek Norbert szerint ennek előadása is kicsit olyan volt számukra, mint egy vers elszavalása. Ha egy másik színész ad elő egy híres verset, az mindenképpen más hatást kelt ugyanis – magyarázta, de ehhez azt is hozzátette, hogy itt a dal színpadi funkcióját is számításba kellett venniük.

Ez a dal ugyanis akkor hangzik el, amikor a Király Apja által szabadon engedett, sorsára hagyott aranyhajú fiú először élheti át száműzetésének erdei magányában, hogy nincsen egyedül, lesz, aki vigyáz rá – akkor is, ha egy ideig számára is csak az a helyzet, hogy nem úgy van most, mint volt régen, nem ragyog fény az aranyréten.

Ezt a színpadi jelentést érzékelve döntöttek úgy, hogy ez a dal maradjon meg eredeti, a Muzsikás együttes által is szépen visszaadott lüktetésében, s a részben a darabra adaptált, vagyis átírt dalszöveg itt azonban úgy szólaljon meg, hogy a magyar megmaradás egyfajta himnikus és heroikus hangulata is átlelkesítse. Hogy aki ezt hallja, azt érezze, minden olyan falnak nekimenne, amit azért állítottak, hogy őt az aranyhajú gyermekektől elválassza.

Levédia zenei tájai aranyfényekbe borultak

Ez is annak példája tehát, hogy amikor valamilyen zenei hangulatot részben vagy egészben megőriztek, azt így is, úgy is a magunk képére formálták és átértelmezték – mondta el Elek Norbert, aki szintén utalt arra, hogy ezek a zenei értelmezési kísérleteik mennyire erősen rokoníthatóak azokkal a zenei megoldásokkal, amelyeket a Bársony Bálinttal közös zenekara, a Magyar Rhapsody Projekt második, Levédia című albumán használtak.

Ami nyilván nem véletlen – hangsúlyozta, jelezve: az ő Levédiájuk zenei tájai nagyjából-egészében ugyanazok a zenei tájak, mint amilyenekre az Aranyhajú hármasok zenéjét megkomponálva megérkeztek. Nagyon ősi zenei örökségek találkoznak össze ott is, de itt is a nagyon modern zenei hatásokkal – érzékeltette Elek Norbert, tudatában annak a beszélgetés során sokszor elhangzott tételnek, hogy az aranykori idők megidézése valójában irodalmilag és zeneileg is ugyanazt az elhivatottságot igényli. A múlt örökségének maradéktalan tiszteletét, de ugyanakkor minden modern művészeti megoldás készséges alkalmazását.