Csáji László Koppány: az Aranyhajú hármasok tekervényes csigalépcsőn kerengő átjárás az ősiség és modernség között

A kutató térben és időben egészen széles szemhatárt nyitott meg, amikor a darab számára felkínálkozó asszociációs horizontjáról beszélt. Így például magától értetődő kapcsolatot tételezett fel a darab és a japán nó színház világa között, kiindulva abból, hogy ez a magyar rítusjáték és a japán nó színház egyformán holisztikus, rituális, a mítoszt az irodalomba beemelő művészi megközelítéssel dolgozik, amelyet a szertartásos mozgáskultúra és a szimbólumok kiterjedt szövevénye működtet.

Összerezdülések a hindu Ramayana eposz csatajeleneteivel

Az ősiséget felhasználó, ugyanakkor modern szemléletű művészi teremtések közül különösen evidens volt Csáji László Koppány számára az Aranyhajú hármasokat összekötni a balinéz kultúrából táplálkozó ketjak tánc teátrális működésével, amely Walter Spiess német író és festő, valamint Wayan Limbak indonéz táncosnő közös alkotása volt. Ez a Ramayana Monkey Chant néven is jegyzett, azóta már szinte intézményesült produkció a hindu Ramayana eposz csatajeleneteinek semmi mással össze nem téveszthetően eredeti feldolgozásával tud szolgálni, s a modern rituális művészet műfajteremtően eredeti, az improvizációkat is merészen szabadjára engedő kísérlete – mondta Csáji László Koppány.

Szintén távoli és egzotikus asszociáció formájában tért ki a kutató a magyarul is jól beszélő nyelvész, Robert Austerlitz kutatásaira, aki a tokiói egyetemen folytatott tanulmányai mellett Hokkaido szigetén a szibériai giljákok nyelvét és szokásait is kutatta. Austerlitz Csáji László Koppány elmondása szerint ezenközben azt is feltárta, hogy a gilják folklóremlékek körében az általunk ismert műnemek, a próza, a dráma és a líra határai szabadon átjárhatóak, s ilyen módon a gilják elbeszélők forradalmian újszerű narratív struktúrákat alkotnak.

Dede Korkut könyve – egy kazah válasz ugyanerre a kihívásra

Csáji László Koppány arra is emlékeztetett, hogy a Szibériában őshonos giljákok mellett a sztyeppei civilizáció örökségét őrző türk népek folklóremlékei is felkínálják magukat a különleges színpadi feldolgozásokra – ahogy ezt számára a MITEM egyik kazah előadása is bebizonyította. Az Iran-Gajip kortárs drámaíró jegyezte, az Auezov Kazah Állami Drámai Színház a litván Jonas Vaitkus rendezésében színpadra állított produkciója a türkök ősi nagy eposza, a Dede Korkut könyve alapján született, s teremtett olyan színpadi varázslatot, amely mintaként szolgálhat az Aranyhajú hármasok majdani színpadra állításai számára is – hívta fel a figyelmet Csáji László Koppány.

A kutató számára az ősi történetek kezelésére más és más módon ugyan, de Bertold Brecht darabjai és Jankovics Marcell animációs filmjei is például szolgáltak – Jankovics Marcellnél ráadásul azt is kiemelésre méltónak találta, hogy nála a mesék mögött rejtőző mitikus örökségek is felszínre tudtak kerülni.

A mesék fiktívek, de a mítoszok igazságot hordoznak

Ezt azért tartotta különös kihívásnak Csáji László Koppány, mert szükségesnek tartotta rögzíteni a folklórtudománynak azt az álláspontját is, mely szerint a mítoszokat a közönség igaznak tekinti, a meséket viszont fikciónak.

Ilyen értelemben az Aranyhajú hármasok című darab legfőbb feladatának is azt tartotta, hogy hatásos választ adjon erre a látszólagos önellentmondásra. Arra, hogy a történet jóllehet a mesék által ránk hagyományozott variációkat használja, de közben ősi, már a magyarság kollektív tudattalanjába merült mitikus tartalmakat szándékozik a közönséggel együtt újraélni.

A feladat izgalmas megoldásaként méltatta Csáji László Koppány a mű létezésformájának kettősségét: a színpadra szánt rítusjáték és az olvasmánynak szánt könyvdráma együttes elénk tárását. Mint mondta, a kötet jegyzetanyagát tanulmányozva a folklórban adva lévő mesevariációk szimultán szerepeltetését úgy tekintette, mint egyfajta műfaji határátlépést, posztmodern szövegalkotási trükköt, amelyben a drámai cselekmény kibontása és a drámai cselekmény szinte már esszéisztikus értelmezése szokatlanul egészítik ki egymást.

Posztmodern létértelmezés és az örök körforgás víziója

A posztmodern szemléletet más összefüggésben is szóba hozta a kutató, azzal párhuzamosan gondolkodva, hogy az Aranyhajú hármasok cselekményének egyetemes értelmezése az úgynevezett érckori példázatok körül forog. Az egykor volt Aranykorok emlékét őrző érckori példázatok egy örök történelmi körforgás víziójával is szolgálnak, s érdekes módon ez harmonizál a posztmodern létértelmezés sémájával is, amely szakít a modern ember evolúciós gondolkodásával.

Az érckori példázatok világa még nem számolt, a posztmodern gondolkodás pedig már nem számol azzal az önmagunkról alkotott képzettel, mely szerint az ember egy lépcsőn magasba lépdelő vándorhoz lenne hasonlatos, aki útja során egyre magasabb civilizációs fokra jut. A posztmodern kétségbe vonja ezt a fejlődéseszményt, s egy bizarr, szűk csigalépcsőhöz hasonló tekergéssel szolgál, amelyből bárhol és bármikor ki lehet lépni valamilyen szintre, s onnan tovább kerengve megint bármilyen más szintet el lehet érni. Alásüllyedve vagy felemelkedve akár – jelezte Csáji László Koppány, aki szerint az Aranyhajú hármasok a jelennel összevillanó múltértelmezése ezzel a szédítő posztmodern tekergéssel rokonítható.

Eredetviták helyett istenbéke-ajánlatok: ez is a sztyeppei civilizáció öröksége

A kutató partner volt abban is, hogy a beszélgetés során kapcsolatot teremtsen saját fő kutatási témája, a sztyeppei civilizáció fogalmának újragondolása és az Aranyhajú hármasok című darabban foglalt vallásközi párbeszéd újragondolása között.

Az Aranyhajú hármasok cselekményének karakteres üzenete a magyar népi vallásosságban is meglévő vallási szinkretizmus felmutatása. A Czakó Gábor által a dozmati regösénekről szólva megalkotott fogalom, az istenbéke-ajánlat (amelynek jegyében a kereszténység előtti magyar hitvilág egyfajta istenbéke-ajánlatot tesz az új, keresztény világrend ikonikus alakjainak) más formában – a kulturális béke ajánlatának formájában – ugyan, de összevethető Csáji László Koppány a sztyeppei civilizációkról alkotott tudományos elképzeléseinek szintézisre törekvésével is.

Mint mondta, rá is jellemző a békeajánlatokban való gondolkodás – vagyis a vagylagosság tudatos átértékelése az árnyalatok és mélyebb összefüggések keresése által. Szerinte a sztyeppei civilizáció általa képviselt elmélete szakítani próbál az eredetvitákkal, s egyformán a jogaiba szeretné helyezni a magyarsággal összefonódó összes népcsoportot: az uráli nyelvrokonainkat, az altáji és iráni népek közösségét is be lehet emelni a rokonságfogalmunkba csakúgy, mint a velünk a Kárpát-medencében ezer évig sorsközösséget vállaló szláv és egyéb népeket. A rokonság kérdésének újrafogalmazása megoldhat sok meddő vitát, feloldhat sok etnikai ellentétet.

Ebben a szellemben Csáji László Koppány minden bizonnyal üdvözölni tudja azt a békeajánlatot is, amelyre az Aranyhajú hármasok tudatosan hangsúlyt helyez – a Turul-nemzetség sztyeppei nomád hagyománya és Árpád-házi szent királyaink katolikus eszményei között nem ellentétet, hanem kapcsolódási pontokat felfedezve. Legyenek azok a szintézist teremtő kapcsolódások a posztmodern vagy akár a poszt-posztmodern szemlélet képviseletében működő, az időt tekervényesen átjáró logikai műveletek.

A béke soha nem lehet megalkuvás a rosszal

Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az Aranyhajú hármasok – túl azon, hogy kozmikus világdráma és nemzeti sorstragédia – egyszersmind lélektani dráma is, amelynek a végén a magyarság képviseletében a Királyné lesz a vádló. Aki vádlóként is arra jut végül önmagával, hogy elfogadja: szintézist kell teremtenie a vádló és a vádlott világa között. Ez a szintézis azonban nem azt jelenti, hogy itt bárkik elfelejtik vagy újraírják a múltat – emelte ki Csáji László Koppány, jelezve, hogy a béke soha nem lehet megalkuvás a rosszal.

Itt pozitív hősök között jön létre valamiféle megegyezés a nemzet jövője érdekében, vagyis azok között, akik a történetet átjáró fény- és árnyjátékok során sok szenvedést éltek át ugyan egymás miatt, de ettől függetlenül soha nem kerültek át a szellemi sötétség oldalára – hangsúlyozta Csáji László Koppány, utalva arra, hogy a jó oldalon egymásnak feszülő ellentétek összebékítése az igazán nagy művészet. Legyen szó akár a kultúrák, akár a mitologikus „istenek békéjéről” – tette hozzá.